Rólunk Szolgáltatásaink Aukciók Árverési feltételek Kapcsolat Regisztráció/Belépés
Menü
KosárKosár HUHU ENEN
nyil
‹ Vissza

Székely Bertalan

1835 - 1910

Székely Bertalan Kolozsvár, 1835- 1910 A bécsi Képzőművészeti Akadémián és Waldmüller szabadiskolájában, majd 1859-től Münchenben tanult. A hazai nemzeti művészet megteremtése érdekében 1862-ben véglegesen Pesten telepedett meg. Két müncheni éve alatt készítette többek között 1859-ben a Caravaggio élete (1859, MNG) című rajz sorozatát és a Savonarola máglyahalála (1860, MNG) szénrajzát. Mohácsi vész (1866,MNG). Egy évvel később festette az Egri nőket (1867, MNG). Ahogy a század vége felé ritkultak történelmi tablói (Thököly Imre búcsúja apjától, 1875, MNG), úgy növekedtek oeuvre-jében életképei, tájai, portréi. Korán elhalt Ármin fiáról készült Kisfiú vajaskenyérrel (1875,MNG), s az ugyanekkor festett a Vöröshajú lány (MNG) portréművészetünk bensőséges darabjai között is az élen áll. Alkonyati táj, 1880-as évek, mindkettő MNG) korai plein air festészetünk eddig alig méltatott csúcsát jelzik. A század végén meginduló nagy építkezések során ~ is kapott megbízásokat freskók készítésére. A felépülő Operaházban 1884-ben az előcsarnok és díszpáholy falképeit és puttófrízeit készítette el. 1890–96-ban a budavári koronázó templomot, majd 1896–97-ben az kecskeméti Új Városházát. ~ 1871-től a Mintarajztanoda tanára, 1906-tól igazgatója. Ez alatt keze alól nemcsak a tehetséges tanítványok sora – Csók, Iványi Grünwald, Vaszary, Körösfői-Kriesch került ki –, de számos olyan szakmai cikk, tanulmány is, amelyeken növendékek egész légiója nevelkedett. Élete végéig alkotó munkával, festéssel, írással, tanítással foglalkozott. Szadán emlékmúzeum mutatja be munkásságát.

Kapcsolat

1111 Budapest, Bartók Béla 34.
(Gárdonyi tér)

Tel: 06 (1) 784 5852

Mobil: 06 (20) 519 0891

E-mail: href="mailto:moc!pont!trafoadob!kukac!ofni">moc!pont!trafoadob!kukac!ofni

Nyitva: H-P: 10:00 - 18:00

facebook instagram

Bank logo