Rólunk Szolgáltatásaink Aukciók Árverési feltételek Kapcsolat Regisztráció/Belépés
Menü
KosárKosár HUHU ENEN
nyil

27.Feldmann Tibor(1945-1995): Kettős érzés

  • Technika: olaj-farost,
  • Jelzés: Feldmann Tibor 69.
  • Méret: 41x48cm

Lezárult aukció
Ha nem szeretne a gép előtt várakozni, adja meg a maximum összeget amit a választott tárgyra szán, és az automata licit ügynök elvégzi Ön helyett a licitálást.

Feldmann Tibor festőművész 1945. március 29-én született Orosházán. Gyermekkorától festő szeretett volna lenni, ezért már általános iskolás korától Kerti Károly grafikusművész városi szakkörébe járt. A későbbiek során mesterei voltak még Rajki József és Bazsali Ferenc, valamint nagy hatással volt rá Lóránt János is. Kezdetben temperával és olajjal festett, majd kipróbálta a pasztellt, a tust és a szenet is, de az igazi kihívást az akvarell jelentette számára. Sikerét bizonyítja, hogy több alkalommal is meghívást kapott az Egerben rendezett Országos Akvarell Biennáléra. Állandó részvevője volt alkotótáboroknak: Tokajban, Zebegényben, Bánkon, Békésen, Gárdonyban és Lovasberényben. Az itt szerzett élmények újból és újból lehetőséget adtak a feltöltődésre, és új színekkel gazdagították művészetét. Feldmann Tibor célja az volt, hogy felkarolja Orosháza képzőművészeti életét, ezért néhány barátjával összefogva 1963-ban megalapította a "Fiatal Orosházi Festők Csoportját". Meghatározó egyénisége volt a csoportnak, és éveken keresztül ő volt a vezetője. Képeit itthon és külföldön számos kiállításon láthatta a közönség. Jelentősebb kiállítások: Lengyelország (1976), Finnország (1984), Csehszlovákia (1988), Japán (1989), Spanyolország (1990), Hollandia (1994).

Szállítási, fizetési és aukciós irányelvek

Lásd házirendi
Fizetési díjbekérőt, az aukció lezárását követő 24 órán belül a regisztrált e-mail címre kiküldjük. MINDEN SZÁMLÁT ki kell fizetni az aukció dátumától számított 7napon belül, utalással vagy az Aukciós-ház pénztárában . Bankszámla : BODA GALÉRIA ÉS
AUKCIÓSHÁZ Kft. SZÁMLASZÁM: UniCredit Bank IBAN: HU79-10918001-00000108-89570008
A Galéria A következő kártyákat fogadja el: VISA, MASTERCARD, AUKCIÓS GALÉRIA NEM FOGADJA EL A PAYPAL-t.

 
 
 
Szállitási
Szállitás esetén a vevő fizeti a szállítási költséget, és a szállítás nem visszatéríthető. A befizetések kézhezvétele után az Aukciós-ház felveszi a kapcsolatot a vevővel, kér e szállítást vagy nem. Az Aukciós-ház felveszi a kapcsolatot a legmegfelelőbb szállító céggel. Az Aukciós-ház a vevőt terheli a szállítással, a csomagolással és a biztosítással. Ha a nyertes ajánlattevő az árverés előtt vagy után kapcsolatba akar lépni az Aukciós-házzal hogy információt szerezzen, itt található elérhetőségünk. Telefonszám: +36 1 784 5852 E-mail: info@bodaofart.com Az Aukciós-ház nem vállal felelősséget semmilyen kisseb kárért vagy egyéb szállítási problémáért

Kapcsolat

1111 Budapest, Bartók Béla 34.
(Gárdonyi tér)

Tel: 06 (1) 784 5852

Mobil: 06 (20) 519 0891

E-mail: href="mailto:moc!pont!trafoadob!kukac!ofni">moc!pont!trafoadob!kukac!ofni

Nyitva: H-P: 10:00 - 18:00

facebook instagram

Bank logo